Magányosan

A horizont aranyban tündököl.
A tó tükrét borzolja a lágy szél.
A móló lábát nyaldossa a víz.
Beköszönt a nádas mélyén az éj.

A látóhatár vonalán ekkor
Egy távoli, kis pont tűnik fel,
S pár perc múlva a nádas felett
Vadludak serege szárnyal el.

Mint fekete felleg, ellepik
A kis tavat, a mélykék eget,
Egy leszáll a tó tükrére,
S az arasznyi vízben lépeget.

Nyakát a magasba kinyújtja,
Széttekint, éberen őrt áll,
Hogy a többi lúd békésen
Igyon, pihenjen a tónál,

S miután szomjukat oltották,
Összeterelje a csapatot,
Hogy folytathassák utukat,
Hogy birtokba vegyék az égboltot.

Felszáll a vadludak serege.
Gágogásuk a csöndbe hasít,
Elszállnak messze, dél felé,
S a tónak mindegyik búcsút int.


Hajnalodik már, amikor
Egy magányos lúd száll a tó felé.
Búsan gágog egyet. Talán
Elszálló társait keresi.

Egy kortyot iszik, de nem áll meg.
Keresi egyre a csapatot.
Majd elrepül ő is, dél felé,
Maga mögött hagyva a felkelő napot.

(2025)