Nagyerdei tornapálya

Van egy odú, bent Debrecebren,
Azon belül a nagyerdőben.
Az odú lakói: Két mókus,
Mindkettő vidámságra hajlamos.

Ám egyszer jött a tél,
Vagyis hírnöke, az ősz,
Rádöbbent a két mókus:
Már az ősz is nagyon bősz!

Nem találni sok élelmet,
Már a szarka is kéreget.
Éppen ezért úgy döntöttek,
Begyűjtik az eleséget.

Odú előtt felhalmoztak
Makkokat és mogyorókat.
Az odúba nem fért bele
Elég sok finom csemege...

Az egyik mókus azt mondta:
Rejtsünk el mindent máshova!
Neki is fogtak ketten,
S minden benn lett a földben.

Jött a tél, nagy hideggel,
A mókusok fogvacogva
Az éhségtől elgyötörten
Ültek bent az odújukba'.

Az egyikük azt gondolta:
"Mily' jó lenne csemegézni
Egy kis diót, mogyorócskát...
Ma lenne mit reggelizni!"

Ki is mentek, ásni kezdtek,
Ám nem találtak semmit.
Itt keresték, ott kutatták,
Magot, mely föld alatt fekszik.

Végül tavaszig kibírták
A tél nagy hidegét,
Akkor kimentek végre.
Várja őket a rét!

Elcsodálkoztak amikor kimentek:
Sok-sok új fa volt oldalán a rétnek!
A nagyobb mókus tudta:
Ők ültették a fákat
Azzal, hogy mogyorót
S sok makkot elástak.

Ezután a két mókus
Azt a sok fát járja,
Az lett nekik
Az erdei tornapálya.

(2021)

Ez a vers egy pályázatra íródott, aminek témája a debreceni nagyerdő és a természetvédelem volt. Nem hittem a szememnek-fülemnek, amikor kaptam a hírt, hogy nyertem (igaz, csak egy IV. díjat, nem is ez a legjobb versem). Ennek örömére még a helyszínen megírtam azt a verset amivel ugyanerre a pályázatra pályáztam. Végül nem azzal nyertem, de ez már egy másik történet...
A kapcsolódó fülben megtalálod a következő pályázatra beadott versemet, és azt a mesét is, amivel díjazottt lettem ezután.