1. FEJEZET

KECSKE ÚR

és a Desiro

Kecske Úr reggel fölkelt, sebtében felkapta vasutasöltönyét és kiszaladt a székesfehérvári állomáshoz vezető utcára. Útközben megnézte a telefonját. Kár volt annyira rohannia. A kijelző közepén villogó óra még csak háromnegyed nyolcat mutatott. Kecske Úr innentől kezdve ráérősen ballagott a platánfák árnyékában, amelyek az utat szegélyezték.

Kecske úr vonatvezető volt. Minden nap kigyalogolt a vasútállomásra, szállította ide-oda az utasokat. Egyhangú munkája volt, de ő szeretett vonatokat vezetni.

Egész pontosan 7 óra ötvennyolc perckor szolgálatra jelentkezett a forgalmi irodában. Az ügyeletes forgalmista (akit Álmosnak hívtak) álmosan írta be a főkönyvbe Kecske Úr nevét. Kecske Úr ezután megkapta a vonat kulcsát.

Megnézte a ráragasztott feliratot és csendesen szitkozódott a fogai között. Éppen Székesfehérvár legrozogább Desiro-jára osztották be. Ez a makacs vonat (legalábbis a vasutasok elmondása szerint) minden helyzetben képes elromlani. Ráadásul (ezt Kecske Úr nem igazán hitte el) minden indításkor a fedélzeti számítógép képernyőjén megjelenik egy csúnya szó. Kecske Úr eddig még sosem vezette ezt a Desirót, de a vonatvezetők mende-mondái után nem is nagyon akart.

Aggodalma, hogy a gép elromlik, rögtön beigazolódott, amikor megpróbálta kinyitni az ajtót. A fémváz nyekergett, meg recsegett, de nem akart kinyílni. A hangosbemondó pedig sokadszorra szólította fel Kecske Urat, hogy induljon el a vonattal.

Kecske Úr végső kétségbeesésében magához intett egy pályaőrt. Az jól megnézte, meg nyomkodta az ajtót, de az még így sem akart kinyílni. A pályaőr végső kétségbeesésében belerúgott az ajtóba. Abban megpattant valami és láss csodát... Kinyílt.

Kecske Úr belépett a vezetőállásba és nem túl kellemes érzéssel beleírta a vonatkönyvbe:

426 002 – Desiro motorvonat
Indulás 8:06 perckor, 6 perc késéssel. A vonat üzemképes.
Kecske Úr

Ezután bekapcsolta a fedélzeti számítógépet. A meglepetéstől majdnem hanyatt esett.

A képernyőn az alábbi felirat villódzott:

Szia Kecske Úr!

Kecske Úr meglepetten makogta vissza:

- Ööööö... Szia.

Ekkor megjelent a képernyőn egy második felirat:

A vonat üzemképes.

Kecske Úr ezt motyogta:

- Biztos csak káprázat.

Azzal beindította a vonat motorját. A vasszerkezet enyhén megremegett, és a Desiro begördült a 3. vágányra. Az utasok felszálltak, Kecske Úr megnyomta az AJTÓK BEZÁRÁSA gombot. A vonat egyet zökkent, és elindult a Balaton felé.

Balatonalmádi magasságában a vonat döccent egy jókorát. Kecske Úr felriadt. Mi történt? Hol van? Elbóbiskolt volna? Ekkor kapott észbe. Lehet, hogy az elalvása balesethez vezetett? Ám a Desiro képernyőjén megjelent egy felirat:

Ne aggódj, nem történt semmi baj.

Kecske Úr megnyugodva szusszant egyet. Ha a vonat azt mondta, hogy nincs semmi baj, akkor biztos nem siklottak ki. Micsoda? A vonat mondta? Újra ránézett a képernyőre, de a felirat addigra már eltűnt róla.

Néhány nappal később:

Kecske Úr vidáman ballagott ki Székesfehérvár állomására. El tudta intézni a forgalmistánál, hogy ezentúl őt osszák be arra a feladatra, hogy a 002 pályaszámú Desirót vezesse. Már megbarátkozott azzal a gondolattal, hogy a Desiro mindenféle mondatokat jelenít meg a kijelzőn. Nem egyszer emlékeztette hibára Kecske Urat, sőt, még akkor is befékezte önmagát, amikor piros lámpát kaptak és Kecske Úr elfelejtette csökkenteni a sebességet. Ráadásul útközben össze is barátkoztak, ugyanis a Desiro csak őt tartotta szimpatikus vezetőnek. (Az unszimpatikusoknak általában egy csúnya szót szokott kiírni.) Ezért Kecske Úr nagyon várta az újabb találkozást és igencsak meglepte, amikor a Desirót nem találta a szokott helyén.

Berohant a forgalmi irodába és megkérdezte:

- Hogyhogy nincs a Desiro a szokott helyén?

A forgalmista készségesen válaszolt:

- Nemrég vitték el szervizbe. Valami gond volt a motorjával és a vezetőfülke ajtajával. Ó, majdnem elfelejtettem mondani. A főnöke azt mondta, ma szabadnapot kap.

Kecske Úr megköszönte az információt. Megfordult, és elballagott hazafelé.

Eközben:

Pár kilométerrel odébb, a szervizben dolgozó emberek jelentést tettek a főnöknek.

- 426 002 pályaszámú Desiro megjavítva. Hibák: rosszul működő ajtó és vonatmotor. A munkások már csak az Ön parancsára várnak, hogy visszaállítsák a vonatot Székesfehérvár állomásra. - zihálta egy kopasz munkás.

- Rendben. Magam is megyek egy kört a vonattal a próbapályán. Ha rossz munkát végeztetek, ne is álmodjatok fizetésemelésről! - Azzal felpattant a vonatra és beindította a motort.

Azután káromkodott egy jó nagyot. Méghozzá éppen azt a szót használta, ami a vonat képernyőjén megjelent.

Ugyanis azon egy csúnya szó állt.

Mérgesen rákiabált a munkásokra. - Magyarázzák meg nekem ezt! - és a képernyő felé bökött. A kopasz munkás odanézett.

- Mi a gond? Én nem látok semmit.

A főnök ránézett a képernyőre. De arról már eltűnt a csúnya szó! Megdörzsölte a szemét egyszer, és még egyszer.

A kijelzőn csupán ez virított:

A vonat üzemképes.

Egy nappal később:

Kecske Úr egész pontosan 7 óra negyvenkilenc perckor szolgálatra jelentkezett a forgalmi irodában. Az ügyeletes forgalmista álmosan írta be a főkönyvbe a nevét. Kecske Úr ezután úgy rohant ki az irodából, mintha üldöznék. Szemével a Desirót kereste.

Nem is csalódott. A szerelvény ott vesztegelt az egyik oldalvágányon. Mellette éppen az állomásfőnök állt a kopasz munkással. Éppen az utóbbi beszélt:

- Most az egyszer megszereltük ezt a szerelvényt, de cégünk többet nem javít Desirókat.

Kecske Úr sejtette, miért van ez.

2. FEJEZET

KECSKE ÚR

kecskévé változik

Kecske Úr felkelt, mint minden szokásos reggelen, ám azonnal érezte, hogy valami nincs rendjén. Az ágya este még pont jó méretű volt. Most úgy beverte a fejét az ágyba, hogy fájdalmában felkiáltott. Azaz csak kiáltott volna, ugyanis a torkából valami mekegésszerű hang tört elő. Mi a fene! - akarta volna mondani, de azt is mekegte.

- Biztos csak álmodom... - gondolta.

Hogy ezeket a gondolatokat elhessegette magától, a telefonja után nyúlt, hogy megnézze mennyi az idő. Ekkor érte a legnagyobb meglepetés. A keze helyén paták nőttek. A telefon pedig kíméletlenül jelezte az időt: 8:45.

Ekkor egy üzenet pittyent a telefonon. Kecske Úr főnöke volt az. Azt üzente, hogy azonnal menjen el a vasútállomásra.

Kecske Úr kiszállt az ágyából és elkészítette reggelijét, hogy miként, az rejtély volt. A patáival még a vajas kenyeret se tudta ügyesen megkenni.

Tíz perccel később:

Kecske Úr az utcán szaladt a vasútállomás felé. A járókelők bámulva néztek utána. Végül is nem mindennapi látvány egy főutcán rohanó kecske...

A vasútállomáson a portás igencsak meglepődött, amikor egy kecske lépett a portásfülke elé.

- Mit óha... - kezdte, de a kecske felöklelte, és a következő pillanatban a szarván volt a Desiro kulcsa. - Álljon meg! - kiáltotta a portás, de a kecske addigra már a vágányok felé rohant. Pár másodperccel később már rendőrségi sziréna hallatszott a vasútállomás előtt.

Kecske Úr sietve kinyitotta a Desiro ajtaját. A kijelzőn rögtön megjelent:

Szia Kecske Úr!

A Desiro úgy látszik tudta, hogy a kecske igazából Kecske Úr.

Ekkor hirtelen egy rendőr lépett a Desiro mellé. Amikor meglátta kecske urat, elkiáltotta magát:

- Gyertek, megtaláltam a kecskét!

A Desiro mögül előlépett még két rendőr, és megindultak Kecske Úr felé.

Ekkor olyasmi történt, amire senki sem számított. A Desiro-nak felpörgött a motorja és elindult. A rendőrök rémülten ugrottak hátra. Ám az ijedtségük nem tartott sokáig. Futni kezdtek a Desiro után, az pedig egyszerre csak megállt.

A vezetőfülkéből kiugrott Kecske Úr, és a rendőrökre szegezte hosszú szarvát. - Félre az útból! - akarta kiáltani, de csak mekegés jött ki a torkán. A rendőröknél azonban így is elérte a várt hatást: mindhárman hátrálni kezdtek. Kecske Úr pedig előre lendült és szarvára kapta az első rendőrt. Az hamarosan a sínek melletti növényzetben találta magát. Ám a másik két rendőr megindult Kecske Úr felé és rávetették magukat. Kecske Úr felágaskodott kicsusszant a két rendőr marka közül és kiszaladt a főutcára.

A következő nap reggelén:

Kecske Úr azt érezte, mint mindig: az ágya tökéletes méretű volt. Óvatosan végigtapogatta magát. A fején nem volt többé kecskeszarv, és a patái is eltűntek. Újra ember lett. Akkor csak álmodta ezt az egész kecskehistóriát?

Elővette az aznapi újságot, széthajtogatta. A címlapon öles betűk hirdették:

Szenzáció!

Megvadult kecske a pályaudvaron!

Az állatot még nem sikerült elkapni.

Alatta egy biztonsági kamerafelvétel virított. A képen egy kecske szaladt a vasútállomás felé. Tehát mégsem álmodott! Egy teljes napra kecskévé változott.

3. FEJEZET

KECSKE ÚR

és a Traxx

Kecske Úr fütyörészve sétált be a forgalmi iroda ajtaján. A forgalmista épphogy csak rápillantott, azután a kezébe nyomta az egyik vonat kulcsát. Kecske Úr megköszönte azután elindult kifelé a forgalmi irodából. Ám ekkor meglátta, mi van a kulcsra írva.

TRAXX 480-013

Ekkor hallotta meg a forgalmista hangját:

- El is felejtettem mondani. Ma a Traxx nevű vonatot fogja vezetni.

- Mi?! Mi?! Micsoda?! Hogyan?! De hát hol van a Desiro? Hogyhogy nem azt fogom vezetni?

A forgalmista válasz helyett megismételte:

- Ma a Traxxot fogja vezetni és punktum.

Kecske Úr látta: a forgalmistával nem lehet vitatkozni, ezért beletörődve a sorsába kiballagott a forgalmi irodából. Odasétált a Traxxhoz. Ám ekkor nagy meglepetés érte: A Traxx ajtaja nem nyílt ki. Kecske Úr elkezdte rángatni az ajtót. Az még mindig nem engedett. Kecske Úr ekkor már bedühödött: belerúgott az ajtóba. Ha ez a Desirónál bevált, itt is be fog válni... De nem vált be. Az ajtó még mindig nem nyílt ki.

Ekkor Kecske Úr magához intette a pályaőrt, aki a közelben vizsgálgatta a váltókat. Ez is megnézte, megtapogatta az ajtót. Mikor aztán erre se nyílt ki, a pályaőr is belerúgott. Csodák csodája: az ajtó nyikorogva kinyílt.

Kecske Úr megköszönte aztán felugrott a gépre. Ekkor észrevette, hogy a pályaőr is ott áll mellette.

- Gondoltam, önnel maradok, nehogy elromoljon útközben ez a nyamvadt gép. Ettől a Traxxtól sok minden kitelik.

Kecske Úr nem válaszolt. A forgalmista ezt igennek vélte. Kecske Úr eközben beindította a gépezetet. Kis híján hanyatt esett, amikor meglátta, hogy a kijelzőn ez állt:

Szia Kecske Úr, szia Ambrus!

Tudniillik, a pályaőrt Ambrusnak hívták.

Kecske Úr elcsodálkozott. Az rendben van, hogy a Desiro cseveg vele, de, hogy a Traxx is rákezdje, az már mindennek a teteje.

A pályaőr azonban, vagy nem vette észre a szöveget, vagy nem akart róla tudomást venni. Mindenesetre semmi jelét sem adta, hogy látta, ami a kijelzőn megjelent. Kecske Úr eközben begördült a megállóba a Traxxal.

Pár órával később:

Kecske Úr leadta a forgalmistánál a Traxx kulcsát. Elégedetten ballagott haza. Ez a vonat is megszerette őt. Ám, ami a következő napon várt rá, arra a legkevésbé sem számított.

Ugyanis, amikor másnap bekapcsolta a vonat műszerfalát, azon ez a felirat díszelgett.

Takarodj, vakarék! A vonat üzemképtelen!

Ambrus épp a közelben téblábolt; épp, mint tegnap, a váltókat ellenőrizte. Amikor Kecske Úr odaintette magához, ránézett a kijelzőre. Ő is elcsodálkozott.

- Mi ez? - kérdezte Kecske Úrtól. - Ez valami trükk, ez valami vicc???

- Semmi trükk nincs. De miért írja ki azt a vonat, hogy vakarék?

- És miért írja ki azt, hogy szia Ambrus?

- Micsodaaaaaa? - hápogott Kecske Úr. - Az előbb még azt írta ki, hogy...

Ám a pályaőr közbevágott:

- Nem érdekelnek a kifogásai. Inkább csináljon valami hasznosat. Az egyik váltónál felejtettem a kalapácsomat. Hozza ide.

Kecske Úr belátta, hogy a pályaőrrel nem lehet vitatkozni. Leugrott hát a vonatról, hogy megkeresse a kalapácsot. Ám alig tett pár lépést, máris visszafordult. A vonat felől ordítás hallatszott.

A pályaőr dühösen meredt a képernyőre.

- Magyarázza meg nekem ezt! - kiáltott Kecske Úrra. A kijelzőn ugyanis ez virított:

Takarodj, vakarék! A vonat üzemképtelen!

Ám, amikor Kecske Úr felugrott a vezetőállásra, hogy közelebbről is megszemlélje a feliratot, az eltűnt. A helyén pedig ez jelent meg:

Szia Kecske Úr, szia Ambrus!

Kecske Úr Ambrus felé fordult.

- Korábban is tapasztaltam, hogy némelyik vonat beszélget velem. Ez ennél a vonatnál sincs másképp: valamiért megkedvelt engem és önt is. Ám, amikor csak én vagyok a vonaton, az gorombán viselkedik velem. Ugyanez van önnél is. Ezért csak akkor kedves velünk a vonat, ha mindketten egyszerre vezetjük.

- Értem. - szólt a pályaőr, habár kicsit furcsának tartotta ezt az egészet.

- Akkor munkára fel!

És ezentúl mindig együtt vezették a Traxxot.

4. FEJEZET

KECSKE ÚR

és a mérges Desiro

Kecske Úr elindult a forgalmi iroda felé, és alig várta, hogy újra mehessen a Desiroval. A forgalmista odanyújtotta a vonat kulcsát. Kecske Úr kilépett a forgalmi iroda ajtaján, és felugrott a közelben várakozó Desiróra. Ám amikor bekapcsolta, a képernyőjén nagy meglepetésére megjelent egy csúnya szó. Azután az alábbi felirat váltotta fel az előbbit:

Haverkodj a Traxxal.

Végül a kijelző kikapcsolt. Kecske Úr szitkozódott a fogai között.

- A manóba! Ez a Desiro bekrepált!

Kecske Úr visszacsörtetett a forgalmi irodába, és elkérte a Traxx kulcsát. Az viszont nem gorombáskodott vele. Ezt írta ki:

Szia Kecske Úr!

Kecske Úr megkérdezte tőle:

- A Desiro összeveszett velem. Tudnál segíteni?

A Traxx hosszú ideig gondolkodott. Végül ezt írta ki:

Sajnos nem tudok segíteni.

Kecske Úr leverten fordult vissza. Elkeseredésében szinte észre sem vette a Desiro mellett ácsorgó munkásokat. Ám arra már felfigyelt, amikor az egyik munkás így szólt:

- Hamarosan szét fogjuk szedni ezt a Desirót. Jó pénzt fizettünk érte, de nagy nehezen odaadták. Az alkatrészeit majd beletesszük egy-pár másik vonatba. Reggel hat óráig el kell szállítanunk a szerelőműhelybe.

Kecske Úr felkapta a fejét. A Desirót el akarják vinni? Jól értette vajon? Ezt meg kell akadályoznia! A baj csak az volt, hogy még nem tudta, hogyan csinálja.

Pár órával később:

A pályaudvaron éjszaka volt. Kecske Úr odalopódzott a Desiróhoz. Felugrott rá, és beindította a motrát. A Desiro nem ismerte fel őt a sötétben. Ezt írta ki:

A vonat üzemképes.

Kecske Úr óvatosan kigördült a vasútállomásról. Pár száz méterrel később letért egy mellékvágányra. Hatalmasat szusszant. Most már csak ki kell várnia a hajnalt.

Az állomáson:

A vontató vonat befutott Székesfehérvárra. A munkások leugrottak.

- Hol van a Desiro? - kérdezte az egyikük.

- Az előbb még itt volt!

Átvizsgálták az egész állomást. Közben megvirradt. Hat óra is elmúlt már. A munkások még mindig keresték a vonatot, de a helyzet egyre reménytelenebbnek tűnt.

A munkások egy mellékvágány közelében megálltak, beszélgettek. Észre sem vették, hogy a gyom között valami piroslik...

A Desiróban:

A Desiro rájött, hogy Kecske Úr ül benne. Mérges lett. Ezt írta ki:

Hogy merészelsz idejönni? Miért háborgatsz te ☠@#%&☠|##%☠@%&???!!!

Már éppen vad tülköléssel ki akart hajtani a mellékvágányról, amikor meghallotta, hogy a közelében valakik beszélgetnek.

- Nem találtuk sehol a Desirót. A főnök mérges lesz. Az volt az utasítás, hogy szállítsuk le a bontótelepre, hogy szét tudjuk szedni.

- Melyik Desiróról van szó?

- A 426 002 számú vonatról.

A Desiro ekkor értette meg, mi is történt valójában. Szét akarták szedni, és Kecske Úr megmentette őt. Nyomban ezerféle hálálkodást írt ki a kijelzőjére.

Közben a munkások elsétáltak. Kecske Úr visszazakatolt a Desiróval az állomásra.

Ettől kezdve a Desiro és Kecske Úr újra barátok lettek. Ám a következő kalandra csak egy-két hónappal később került sor.

5. FEJEZET

KECSKE ÚR

nyaralni megy

Kecske Úr (aki most éppen szabadságot vett ki, ugyanis nyári szünet volt) beindította a Desirot. Az ezt írta ki:

Szia Kecske Úr!

Egy vonat éppen Zágrábba indult. Kecske Úr kíváncsi volt, hová megy, ezért utánament a Desiróval. Hirtelen észrevette, hogy a Zágrábba induló vonat mögött pirosra vált a lámpa.

Kecske Úr szitkozódott a fogai közt, és behúzta a féket. Eközben a Zágrábba zakatoló vonat elkanyarodott egy mellékvágányon. Ám, amikor a lámpa zöldre váltott, Kecske Úr a fővonalon ment tovább. Eközben észre se vette, hogy elhaladt egy sorompó mellett; átlépte az országhatárt. Már Horvátország földjén zakatolt tovább. A Desiro beérkezett egy nagy állomásra. Az ügyeletes forgalmista nem hitt a szemének. Hogy került ide egy magyar Desiro? Kirohant a forgalmi irodából, és ezt ordibálta:

- Prestati!! Prestati!! (Állj! Állj!)

Ám akkor a Desiro már rég messze járt.

Pár órával később:

Kecske Úr meglátott egy buszmegállót, amin öles betűk hirdették:

Besplatan prijevoz autobusom do rive!!

(Ingyenes buszjárat a tenger partjára!)

Kecske Úr gondolt egyet, lefékezett a Desiróval. Odasétált a tábla elé. Épp akkor gördült be a megállóba egy busz. Kecske Úr odakiáltotta a Desirónak:

- A nap végén legyél ugyanitt!

Azzal a busz kigördült a megállóból.

Pár órával később:

A busz befutott a tengerpartra. Ott megmártózott Kecske Úr a sós vízben. Ott állt egy fagyiskocsi is. Kért a fagyiárustól egy háromgombócos fagyit. Azt elnyalta, de csak ekkor jött rá, hogy a pénztárcáját a Desiróban hagyta. Mivel a fagyit nem tudta kifizetni, három órán keresztül tolnia kellett a fagyiskocsit oda-vissza a tengerparton.

Csúnyán leégett a tűző napon. Ekkor gondolta, elég a nyaralásból, inkább visszabuszozik a Desiróhoz. Ám a buszmegállót sehol sem találta.

Eközben:

A Desiro unatkozott. Öt-hat órát kéne várnia ezen a mellékvágányon - nem egy kellemes elfoglaltság. Ezért elindult az egyik irányba.

Néhány száz méterrel odébb a Desiro észrevett egy vonatfotóst. Amikor az meglátta a Desirót, eltátotta a száját. Mit kereshet itt egy magyar Desiro? Ám akkor döbbent meg igazán, amikor meglátta, hogy a vezetőfülkében nincs senki. Meglepetésében a fényképezőgép memóriakártyáját beleejtette a mezőn szanaszét heverő ürgelyukak egyikébe. A következő pillanatban fel is bukkant egy kis állatka, fogai között a kártyával, majd Hamm!, lenyelte. A Desiro meg már régen messze járt.

Nem tudta biztosan, mennyi ideig haladt – de egyszerre csak azt vette észre, hogy a nap kezd lemenni. És ekkor még egy dolog tudatosult benne: nem tudja, hol jár. Eltévedt.

Eközben:

Kecske Úr már egy órája várt a buszra, de az csaknem jött. Mit csináljon hát? Elindult valamerre, hátha megtalálja a Desirót. Közben a nap lement, Kecske Úr pedig aggódni kezdett. A Desiro már biztos várja... De ekkor rájött, hogy maga sem tudja, hová tart. Eltévedt. Ám ekkor tülkölés riasztotta fel mélázásából.

Éppen egy vonatsín mellett haladt. És ki jött vele szembe? A Desiro. Kecske Úr felugrott rá. Időközben besötétedett, ezért a Desiro felkapcsolta a lámpáit. Útközben Kecske Úr egy furcsa alakot látott, aki egy ürgeszerű állatot rázogatott. Az alak oldalán kamera lógott. Az ürgéből ekkor kipotyogott valami barna, de addigra már a Desiro messze járt.

Ám a határ táján a vonat hirtelen lefékezett. Kecske Úr rögtön látta, miért: az utat jókora sorompó zárta el. A Desiro nekifutott, és kitörte a sorompót.

A sorompó melletti bódéból kirohant egy biztonsági őr, aki ezt kiáltozta:

- Prestati! Policija! (Állj! Rendőrség!)

De addigra már a Desiro messze járt.

Így végződött Kecske Úr nyaralása. Ám a történetnek még nincs vége; Kecske Urat várják az újabb kalandok.